2015. május 7., csütörtök

JANCSI ÉS JULISKA

       Jancsi és Juliska egy reggel arra ébrednek, hogy édesapjuk bejelenti: vásárra kell vinnie a kiskecskét, hogy adósságait kifizethesse.  A búslakodó gyerekeket Csipet, az erdei manócska lepi meg, aki egy titokzatos versike segítségével kincshez juttatná két kis barátját. Ám a közelben leskelődő Vasorrú Bába kihallgatja a gyerekek beszédét és varjú képében a nyomukba ered. Hogy csellel becsalogathassa az erdőbe, a mézeskalács házikóhoz a két hiszékeny kisgyereket, Miókát a torkos cicát, csodanyúllá varázsolja. Jancsi és Juliska megbabonázva követik az erdő sűrűjébe a fura jószágot, hiszen azt hiszik, hogy a varázsversikében említett „forgó-pergő sebes lábú”, táncoló nyuszi ugrál előttük. Ám egy idő után eltévednek, mert a nyomként leszórt kenyérmorzsákat, mint tudjuk felcsipegetik a madarak...

       Az erdő szélén álló üres házikóhoz érkező manó hamar felismeri a boszorkány csapdáját és a gyerekek után ered. Még barátját, Döme mackót is elhívja segítségnek, hiszen egyedül nem bírna el a Vasorrúval. De a boszorkánnyal még így sem tudnak elbánni. Amikor minden veszni látszik, a sok viszontagság után, Juliska menti meg kisöccsét, Csipet manót de még Döme mackót is. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy a „megfelelő pillanatban helyén van az esze és a szíve is”- ahogy azt Csipet manó mondja róla a mese végén. A kincs is megkerül, édesapjuk, a szegény favágó is boldog, hiszen rátalál elveszettnek hitt gyermekeire és hazafelé menet a kis csapat boldogan énekli: Minden jó/ ha a vége jó,/ dalolj velünk te is apó./ Vége már a nagy kalandnak/ a vándorok elbaktatnak/ így ér a mese is véget/ köszönjük a segítséget.

Az előadás szombaton, május 16-án, délelőtt 11 órától lesz bemutatva a Puck Bábszínház termében.
Jancsi és Juliska, a Grimm testvérek nyomán dramatizálta Szilágyi Dezső

Rendezte: Varga Ibolya
A díszleteket tervezte: Sandu Marian
A bábukat tervezte: Virgil Sfinţiu
Zenéjét szerezte: Kötő Áron

Előadják:         Juliska - Giriti Réka
                        Jancsi - Ambrus Tünde/ Ferencz Nándor
                        Vasorrú Bába, Varjú - György László
                        Favágó, Jancsi és Juliska édesapja - Kötő Áron
                        Csipet manó - Urmánczi Jenő
                        Döme mackó - Csortán Márton/ Csokán Raul
                        Mióka - Kötő Áron/ Csortán Márton